HTML

"a szerző bele se gondolt, csak úgy jött zsigerből" - Rábay Joyi elmagyarázza

2014.03.14. 17:53 Lolita a kishúgunk

Amúgy zseniális filmek kapcsán született egy ordas szutyok bulvárcikk a Magyar Narancs filmes blogjában, melyben a művekből a szerző csak azt bírja kiragadni, hogy a főszereplő gyerekek alakításától neki hogy állt fel a kártevője, mindezt olyan bulváros, magas lovon ülő, szájbarágós "trendsetter" stílusban. A cikknek igazából a művekhez túl sok köze nincs, pusztán a főszereplő gyerekek (kislányok) külsejével, szerepük egy-egy kiragadott elemével és saját (valamint kantársai vélt) gerjedelmével van elfoglalva benne.

Az a kép nyilván sokaknak megvan, amikor éretlen kamaszfiúk ülnek kis csoportban, és minden arra járó nőnemű élőlény külsejét elemzik, persze nagyzolva, röfögve-röhögve, mocskolódva-versengve, ez a ki licitál még rá jobban a másikra dolog. Ez az „öcsém az milyen pina! Sunáznám!” világa. A fikázás, a menőzés, a többiek felé egyfajta szerepjátszás, meg persze a tomboló hormonok és az, hogy a férfiaknak ezt úgy általában elnézzük, együtt valahogy ezt hozzák ki. Aztán jó esetben felnőve ez elmúlik, értelmiségi körökben inkább kínos, de bizonyos „szubkultúrákban” vagy rétegekben sajnos rögzül (az a kép is megvan, amikor az építkezésen megy a füttyögetés, ugye). És bár az hogy hogyan is állunk a szexualitással, az erősen kulturálisan meghatározott dolog, ezt a fajta hozzáállást a mifelénk minimum éretlennek, de inkább taplónak, bunkónak hívjuk, onnan kezdve meg hogy gyerekeket érint, konkrétan pedofilnak. Nos az inkriminált cikk kábé ilyen röfögés, ha árnyaltabban is fogalmaz, a „sunáznám” meg „öcsém milyen bőr, szúrnám” szexuálisan éretlen, frusztrált kamaszos világára kacsintgat.

Kiragad 10 filmet, és arról fantáziálgat, hogy mennyire felizgul a főszereplő kislányokra. Persze ezt szalonképessé, sőt trendivé csomagolva, olyan első blikkre súlytalan, önkényes listaként, állítom a legtöbb olvasónak fel sem tűnik a sok igénytelen netes tartalom, gyorsan rákattintós filmes 10-es listák között. Ugyanakkor hosszú távon mégis beépül valahova, a fejekbe, a kultúrába, minél több ilyet olvas az ember, főleg olyan helyeken, amiket mértékadónak tart, annál inkább természetessé válik és ezért rendkívül kártékony a cikk és a szerző mentalitása. Azért jó ez a petíció, mert szembe megy ezzel, felhívja a figyelmet, hogy álljunk meg és gondolkozzunk.

Azt már mások leírták, milyen érzés ezt elszenvedni gyerekként, vagy tiniként amikor minden összezavarodik, és az embernek van elég baja a testével, a kortársaival és a szexualitással en bloc… És azt is, hogy miért baj tárgyiasítani embereket (gyerekeket, kislányokat, kisfiúkat, nőket, férfiakat, bárkit). Erről ezért nem írok. De arról is fontos beszélni, hogy a kultúra, amiben élünk, benne értékrendünk, különböző preferenciáink folyamatosan alakulnak (gondoljunk csak a közbeszéd változásaira a rendszerváltozástól napjainkig!!!), a sajtónak, blogoknak, a médiának úgy általában véve nagy szerepe és felelőssége van abban, hogy milyen irányba. A világunkat minden nap ilyen kis mikroszinten teremtjük, formáljuk, és visszük valamilyen irányba. A kultúra-teremtés része az újságírás, blogolás és része a (sajtó)kritika is. Amikor ez a fajta szexizmus erősödik, akkor jó ha van aki harcba száll ellene az áldozatok oldalán, és kimondja hogy ez nem jó, ez rossz, ez üldözendő és ebből nem kérünk (még akkor is, ha a jelenség létezik. Sok dolog van, ami ellen küzdve szebb és jobb világot építhetünk magunknak és utódainknak). 

Az pedig előfordul, hogy születhetnek meggondolatlan cikkek, a szerző bele se gondolt, csak úgy jött zsigerből, hiszen jelenleg tényleg ez a mentalitás szövi át életünk, mindenhol szembe jön, tetten érhető, de aztán jön az olvasói visszajelzés, ami hát nyilvánvaló jele hogy az olvasóik egy csoportjánál kihúzta a gyufát... és akkor azt várnánk hogy jön egy válaszcikk, amiben valami történik, vagy megpróbálja menteni a mundért, vagy elnézést kér, vagy valami köztes megoldás, lényeg hogy elinduljon egy párbeszéd, polémia, de nem, semmi ilyen, hanem jön az ügyvédi levélke...amire rámozdulnak a radikális jogvédők is, és alakul a cirkusz. Összedugták a fejüket, no itt vannak a feministák, ez jó lesz, csináljunk egy kis hírverést a mancsnak, talán így növelhetjük az olvasottságot? Ez nagyon GÁZ!!! Pedig ennek semmi köze a feminizmushoz, vagy liberalizmushoz vagy bármi egyéb címkéhez.

Se feminista, se liberális nem vagyok és mégis egyet értek a petícióval és mélyen felháborít ez az egész történet. Számomra ez arról szól, milyen világot kreálunk magunknak, és én szeretném, ha úgy változna, formálódna a kultúránk, hogy a lányaimnak már ne kelljen ezzel a tapló szexista, mindenféle kölcsönösséget, empátiát és emberi tiszteletet nélkülöző, szexista mentalitással napi szinten megküzdeni, főleg ne gyerekként. Azt hiszem ehhez kell az is, hogy ilyen cikkeket ne lehessen büntetlenül írni és publikálni.

komment

Címkék: újságírás szexizmus felelősség hatás Rábay Joyi nem feminista narancsszem

süti beállítások módosítása