HTML

A fiúk sem szexuális játékszerek - és a lányok sem - Szabó Juli írása

2014.03.19. 21:12 Lolita a kishúgunk

Amikor elindult a Lolita a kishúgunk blog, eljátszottam a gondolattal, hogy megírom a Magyar Narancs ominózus cikkét a pinámkivan blog stílusában, tehát megfordítva a nemi szerepeket, képernyőn szereplő kisfiúkat listázva szexi mivoltukban. Ezt végül több ok miatt nem tettem meg. Az egyik, hogy legnagyobb örömömre Ms Sör megtette. A másik ok, hogy az én szándékom az volt, hogy valós filmeket és/vagy tévéműsorokat vonultatok fel – és ekkor mellbevágott a megírás gyomorforgató mivolta. Odáig jutottam gondolatban, hogy felidéztem magamban a Baywatch legendás Mitch Buchannonjának kisfiát, ahogy kisgatyában szaladgál a tengerparton, megmutatva a prepubertás jeleit mutató testét, és hogy erre hogyan izgulnak fel titokban a képernyő előtt ülő tömegek. (Direkt nem írom, ellentétben Narancsszemmel, hogy mindenki. Úgy gondolom, Narancsszem elfelejtette, hogy a társadalom fele, így a mozinézők fele is nőkből áll, és lazán a férfitársadalom egészére gondolt, amikor azt írta, „a film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban” . Persze, tudjuk, az ember ab ovo férfi.)
De vissza a Baywatch-hoz. Amikor eljutottam eddig a gondolatig, elszakadt bennem a cérna – ezt nem lehet megírni. Ép szexualitású ember még szatirikusan sem ír gyerekről erotikus módon, hiszen gusztustalan és gyomorforgató.
Miért van az, hogy akkor mégis oly sokan elfogadhatónak és kevéssé problematikusnak találták Narancsszem írását?
Ez vezet a harmadik okhoz, amiért nem írtam meg a görbe tükröt, valós filmes példákkal. Merthogy szexualizált kisfiúkat nem láthatunk a vásznon. Nincs rá példa.
Ahogy már többen oly pontosan kifejtették előttem, a nőket már egész kicsi koruktól tárgyiasítják és szexualizálják. Olyannyira, hogy az egyszeri nézőnek vagy olvasónak szinte már fel sem tűnik ennek a káros mivolta. Egy felmérés szerint a 2012-es évben a 100 amerikai kasszasikerben szereplő nők 31,6%-a hiányos öltözetben látható a vásznon. Még aggasztóbb, hogy a tizenéves nőnemű szereplők 56,6%-át öltöztették kihívó ruhákba. Ez több, mint a fele a szereplő kiskorú és fiatalkorú lányoknak!
Ezzel szemben a filmekben szereplő kamaszfiúk általában koruknak megfelelő szerepeket játszanak és a ruhájuk is hétköznapi, tehát nehezen elképzelhető, hogy egy akár 10-es listát össze tudjon állítani valaki „halálosan szexi” fiúgyerekekből.
Azok a filmek pedig, amelyekben szexuálisan bántalmazott és/vagy kihasznált fiúk szerepelnek, extrém módon törekednek arra, hogy bemutassák a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés visszataszító mivoltát. A fiúk nem viselnek „szexi” kisnadrágot, nem flangálnak céltalanul félmeztelenül, a rendező nem törekszik arra, hogy eljátszassa velük a csábítót, a nézőt cinkossá téve ily módon a kiskorú tárgyiasításában. Álljon példának az Egy botrány részletei – ebben a filmben Cate Blanchett tanárnőt alakít, aki szexuális viszonyt folytat 15 éves tanítványával. A viszony egyértelműen erkölcstelen és a tanárnőnek szembe kell néznie a következményekkel: elveszíti családját és munkáját is. Melyik felnőtt nézőnek jutna eszébe a filmben szereplő kamaszt vágyakozó tekintettel szemlélni? Melyik ép szexualitású felnőttnek jutna eszébe bármilyen kiskamasz fiún fantáziálni? 
Vegyük észre, mindez ugyanígy nem normális és nem egészséges, ha éppenséggel kiskamasz lányokról van szó.

Címkék: film szexizmus hiperszexualizáció narancsszem Szabó Juli