HTML

Szép remények - Vaslédi írása

2014.03.20. 21:29 Lolita a kishúgunk

Innen

Ha szerencsés vagy, nem születsz túl szépnek. Vagy a családod leszarja és képes vagy a személyiségfejlődésedre koncentrálni. Mert ha esetleg már kicsi korodban gyönyörű vagy, mint például az a kis fürtös szőkeség a nagylányom bölcsődei csoportjában, akkor az emberek semmi mást nem látnak belőled. És konkrétan csecsemőkorodtól kezdve azt mérlegeli a környezeted, mekkora lesz az értéked a dughatósági skálán. Hány férfinak fogod összetörni a szívét, könnyen találsz-e férjet, sikerül-e bekerülnöd a modellszakmába. Nem baj, ha a babakocsiban ülsz és nyálbuborékokat fújsz – ettől még az összes szomszéd és rokon, a vadidegen belepofázókról nem is beszélve, ilyen jellegű kommentekkel fogja minősíteni a külsőd és megjósolni a jövődet.

Ha nem vagy olyan szép, akkor sincs sokáig menekvés. Abban a pillanatban ugyanis, hogy elérsz egy bizonyos kort, nem is kell, hogy legyen melled vagy feneked, lehetséges numerává válsz. A fiúk és férfiak elkezdenek méregetni, beszólogatnak, tapogatnak és nem számít, hogy ellenállsz vagy hagyod magad, mindenképpen te vagy a hibás. A fiúkat senki nem hibáztatja, őket csak hajtja a vérük. A férfiakkal sincs gond, akik néznek és fogdosnak. Nem volt gond anyám barátnőjének a férjével, Sanyival, aki elkezdett simogatni és megpróbált megcsókolni (jelzem, akkor még senki nem csókolt meg) a konyhájukban, miközben a felesége és az anyám a másik szobában kávéztak. Nem volt gond a számtalan rohadékkal, akik különböző zsúfolt tömegközlekedési eszközökön a lábam közé nyúltak. A srácok sem tehettek róla, akik egy augusztus 20-án beszorítottak minket egy kapualjba kb. nyolcan és meg akartak erőszakolni. Végül is nem tették meg, el tudtunk szaladni, akkor mi bajom van?

És egyre korábban érnek ezek a mai gyerekek, a lányok már tízévesen úgy öltözködnek, mint a miniatűr kurvák, kihívják maguk ellen a sorsot, igazán nem csoda, ha gondolatban (vagy egyébként is) bűncselekményt követnek el ellenük a férfiak. És 13 évesen már előfordul, hogy alkoholért árulja magát némelyik - de a belügyminiszter szerint ez teljesen önkéntes. Hiszen mi más lehetne egy gyerekkorú lány legfőbb vágya, mint hogy kurvás ruhákban parádézhasson, felkelthesse a férfiak érdeklődését és önkéntesen szexeljen ellenszolgáltatásként. HISZEN SENKI NEM KÉNYSZERÍTI ŐKET!

Őszintén szólva az összes bántalmazós tapasztalatom ellenére nekem nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy egy elnyomott csoport része vagyok. Eléggé sértette az önérzetemet. Hiszen én erős vagyok, okos vagyok, sikeres. Vicces módon pont egy tizenéves korom óta tisztelt liberális lapnál dolgozva sikerült először igazán megtapasztalnom a nőgyűlöletet. Lehet persze, hogy azért, mert előtte egyszerűen nem vettem észre, bár voltak már korábban is vitáim a témában, de soha nem találkoztam ennyire heves reakciókkal.

És az van, hogy attól fáj a legjobban, akiről azt hiszed, hogy szeret. A liberális lapok ugye azt ígérik, hogy tisztelik, védik a kisebbségeket. Olvasod őket, mert azt gondolod, bízhatsz bennük. Aztán úton-útfélen olyan jelzőkbe botlasz, amelyek megalázóak, nőgyűlölőek. Ó, hát persze, nem feltétlenül annak szánják, hiszen ők liberálisok! De úgy van ez, hogy a bántalmazott határozza meg, mikor fáj neki, nem a bántalmazó. Ha nekem és még több száz másik nőnek (és néhány férfinak sértő), akkor az. Azért nem hasonlítható ez mondjuk a katolikusok felháborodásához, amikor vallásukban érzik magukat megsértve, mert a katolikusok nem keresnek kevesebbet, nem verik és erőszakolják meg őket a hitük miatt. Míg a nőkkel az összes ilyen jellegű dolog csak azért történik, mert nőnek születtek.

Sejtem, hogy amint nekem nehéz volt megbarátkoznom azzal, hogy egy elnyomott csoport tagja vagyok, úgy a férfiak egy részének még nehezebb elfogadni, hogy ők pedig elnyomók. Nem azért azok, mert valóban tesznek bármit is nők ellenében, az nem kell hozzá, elég, ha élvezik a privilégiumaikat. Már az is egy privilégium, hogy soha nem kell éjszaka hazafelé menet azon aggódnod, hogy megpróbálnak megerőszakolni. De hogy egy hétköznapibbat mondjak, nem kell a ruházatodat annak fényében megtervezni, vajon hány beszólást kapsz rá vadidegen emberektől. (Hozzáteszem, hogy egyébként de, a metroszex fiatal fiúk igenis aggódhatnak, pont azért, mert a ruháikkal elvesztik a férfiaknak járó védettséget. Pedig nem is női holmit vesznek fel, mégis nehezen viseli őket az utcák hímnemű népe.) Nekem is sokáig tartott azzal szembenézni, hogy pusztán mert fehér bőrűnek születtem, előnyt élvezek a cigány származásúakkal szemben. Nem határtalan a fantáziám, de el tudom képzelni, mennyire más élmény lehet bemenni egy üzletbe cigányként.

De mit csináljak? – kérdezte az én egyébként csodálatosan empatikus fiú barátom. Nem tudom. Az első lépés talán az, hogy elismered, egy elnyomó csoporthoz tartozol. Ha akarod, ha nem. Ahogy én is több elnyomó csoporthoz is tartozom, a fehérekhez és a heteroszexuálisokhoz például. Akkor is, ha a szomszéd házban lakó cigány családdal jóban vagyok, volt már cigány pasim és meleg haverjaim is vannak. Felismerni ezeket a tényeket és tenni ellene akár elnyomóként, akár elnyomottként elképesztően nehéz és rohadtul fárasztó. Rendszeresen konfliktusokba fogsz keveredni a családoddal, a barátaiddal – mert hiszen nekik legalább fel akarod hívni a figyelmüket, ha szexista, rasszista, homofób, antiszemita kijelentéseket tesznek. Mert fontosak neked és szeretnéd, ha ők is látnák. Meg persze te is jobban érzed magad tőle, ha teszel valamit. De nem fognak örülni, mert elnyomónak lenni rém kényelmetlen.

Nem kell, hogy te is érezd azt a sértettséget, megalázottságot, amit mi érzünk például azt a bizonyos Narancs cikket olvasva. Elég, ha elismered, hogy jogunk van hozzá. És mivel baráttól, sőt, egy feltételezett védelmezőtől fáj legjobban az árulás, nem hogy nem sajnálom, de komoly sikernek fogom érezni, ha emiatt a petíció miatt tönkre megy a Narancs (nem mintha ennek komoly esélye lenne). Pontosan ezt szeretném, ha egy kisebbség, legyen az a cigányok, zsidók, melegek vagy nők csoportjának érzékenysége igenis tényező lenne egy cikk megírásánál és ha nem, akkor annak következményei lennének. Tudom én, hogy így nehezebb cikket írni és nem lesz akkora olvasottsága, de nem érdekel. Hosszú-hosszú éveken át vásároltam a magyar liberális lapokat és mégis cserben hagytak. Azt szoktam mondani (persze csak a barátaimnak, nem az iskolában), hogy szülőként nekem nem az a dolgom, hogy megkönnyítsem és boldogabbá tegyem az oktatási rendszerben dolgozó felnőttek életét. Az én feladatom az, hogy boldog, sikeres embereket neveljek. Pont ennyire nem érdekel a liberális média jóléte sem.  Most annak van itt az ideje, hogy a nőknek legalább egy kicsit jobb legyen.

Címkék: sajtó újságírás szexizmus nevelés nemi erőszak célközönség áldozathibáztatás személyes élmény Magyar Narancs Vaslédi

A fiúk sem szexuális játékszerek - és a lányok sem - Szabó Juli írása

2014.03.19. 21:12 Lolita a kishúgunk

Amikor elindult a Lolita a kishúgunk blog, eljátszottam a gondolattal, hogy megírom a Magyar Narancs ominózus cikkét a pinámkivan blog stílusában, tehát megfordítva a nemi szerepeket, képernyőn szereplő kisfiúkat listázva szexi mivoltukban. Ezt végül több ok miatt nem tettem meg. Az egyik, hogy legnagyobb örömömre Ms Sör megtette. A másik ok, hogy az én szándékom az volt, hogy valós filmeket és/vagy tévéműsorokat vonultatok fel – és ekkor mellbevágott a megírás gyomorforgató mivolta. Odáig jutottam gondolatban, hogy felidéztem magamban a Baywatch legendás Mitch Buchannonjának kisfiát, ahogy kisgatyában szaladgál a tengerparton, megmutatva a prepubertás jeleit mutató testét, és hogy erre hogyan izgulnak fel titokban a képernyő előtt ülő tömegek. (Direkt nem írom, ellentétben Narancsszemmel, hogy mindenki. Úgy gondolom, Narancsszem elfelejtette, hogy a társadalom fele, így a mozinézők fele is nőkből áll, és lazán a férfitársadalom egészére gondolt, amikor azt írta, „a film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban” . Persze, tudjuk, az ember ab ovo férfi.)
De vissza a Baywatch-hoz. Amikor eljutottam eddig a gondolatig, elszakadt bennem a cérna – ezt nem lehet megírni. Ép szexualitású ember még szatirikusan sem ír gyerekről erotikus módon, hiszen gusztustalan és gyomorforgató.
Miért van az, hogy akkor mégis oly sokan elfogadhatónak és kevéssé problematikusnak találták Narancsszem írását?
Ez vezet a harmadik okhoz, amiért nem írtam meg a görbe tükröt, valós filmes példákkal. Merthogy szexualizált kisfiúkat nem láthatunk a vásznon. Nincs rá példa.
Ahogy már többen oly pontosan kifejtették előttem, a nőket már egész kicsi koruktól tárgyiasítják és szexualizálják. Olyannyira, hogy az egyszeri nézőnek vagy olvasónak szinte már fel sem tűnik ennek a káros mivolta. Egy felmérés szerint a 2012-es évben a 100 amerikai kasszasikerben szereplő nők 31,6%-a hiányos öltözetben látható a vásznon. Még aggasztóbb, hogy a tizenéves nőnemű szereplők 56,6%-át öltöztették kihívó ruhákba. Ez több, mint a fele a szereplő kiskorú és fiatalkorú lányoknak!
Ezzel szemben a filmekben szereplő kamaszfiúk általában koruknak megfelelő szerepeket játszanak és a ruhájuk is hétköznapi, tehát nehezen elképzelhető, hogy egy akár 10-es listát össze tudjon állítani valaki „halálosan szexi” fiúgyerekekből.
Azok a filmek pedig, amelyekben szexuálisan bántalmazott és/vagy kihasznált fiúk szerepelnek, extrém módon törekednek arra, hogy bemutassák a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés visszataszító mivoltát. A fiúk nem viselnek „szexi” kisnadrágot, nem flangálnak céltalanul félmeztelenül, a rendező nem törekszik arra, hogy eljátszassa velük a csábítót, a nézőt cinkossá téve ily módon a kiskorú tárgyiasításában. Álljon példának az Egy botrány részletei – ebben a filmben Cate Blanchett tanárnőt alakít, aki szexuális viszonyt folytat 15 éves tanítványával. A viszony egyértelműen erkölcstelen és a tanárnőnek szembe kell néznie a következményekkel: elveszíti családját és munkáját is. Melyik felnőtt nézőnek jutna eszébe a filmben szereplő kamaszt vágyakozó tekintettel szemlélni? Melyik ép szexualitású felnőttnek jutna eszébe bármilyen kiskamasz fiún fantáziálni? 
Vegyük észre, mindez ugyanígy nem normális és nem egészséges, ha éppenséggel kiskamasz lányokról van szó.

Címkék: film szexizmus hiperszexualizáció narancsszem Szabó Juli

Válaszok felháborodott és sértett férfitársaimnak - Herman Gábor írása

2014.03.19. 00:58 Lolita a kishúgunk

Ez a petíció butaság. A filmeket is tiltsuk be, amiket szemléz?

A cikkben nem szemléztek filmeket. A filmekről semmit sem tudunk meg, csak annyit: szerepel bennük egy-egy kislány, akire a szerző szívesen csorgatja a nyálát (itt-ott kiderül, miért). A cikktől és a petíciótól függetlenül a filmek lehetnek bármilyenek, de a tiltakozás nem a filmekről szól, hanem a cikkről, ami  a filmekről nem mond semmit, csak a kislányokra gerjedést legitimálja, sőt ünnepli, így dehumanizálva a lányokat, nőket és tulajdonképp mindenkit.

Ez a petíció apróságokat nagyít fel.

Nézzünk egy pár "apróságot". (Az alábbi mondatokat a szerző mind gyerekekre vonatkozóan írja)

"Linda Blair szép volt és démoni [..], minden lányos apa örök, eleven rémálma."

„behúzott két olyan szerepet, amibe belepirult bizony a hófehér filmvászon is."

"A bárányok hallgatnak alkotói ott a börtön alagsorában csak közel húsz esztendő epekedését vágták az arcába"

"Hogy mennyire szexi Scarlett? Annyira, hogy látni sem kell, elég a hangját hallani"

“Fogj egy csodaszép kislányt, öltöztesd feszes fekete bőrruhába […]”

“a film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban”

A szerző, vagy szerinte mások tehát kívánatosnak, szexinek tartanak kislányokat. Ez egy 10-es lista a szerinte szexi kislányokról. Csak úgy, minden kommentár, reflexió nélkül, azzal a természetességgel, amivel más 10 receptet ír le. Ez egy iszonyú erős és káros üzenetet hordoz, ha a szerző nem is mondja ki nyíltan: kislányokra gerjedni természetes, elfogadható, OK.

"[...] akire a mester [Roman Polanski] bakfiskorában figyelt fel, annak természetes helye van egy ilyen válogatásban."

Roman Polanskit elítélték kiskorúval szembeni szexuális visszaélésért. Amikor a szerző mesternek nevezi (a bakfiskorú lányok szexiségét megitélni tudó mesternek), tulajdonképpen tiszteleg a pedofíliája előtt.

„ Az 1984-es évjáratú szépség”

Évjáratú. Mint egy autó. Egy tárgy. Nem ember. Szexuális tárgy. Ilyet felnőtt nőre is sértő és megalázó írni. Van két kisgyerekem, görcsbe rándul a gyomrom, ha csak belegondolok, hogy valaki róluk így beszélhet.

Láttam az egyik filmet, nekem is tetszett benne a lány. Akkor most pedofil vagyok?

A rendező nyilván ezt akarta. Ha a vonzalmadat tudod a helyén kezelni, gyorsan túlteszed magad rajta, nem epekedsz utána, mert tudod, hogy egy szexuális kapcsolat ártana egy gyereknek, és egyébként csak felnőttekkel próbálsz szexuális kapcsolatot létesíteni, akkor nem.

A petíció sem azt firtatja, hogy a cikk szerzője pedofil-e. Annyit állít: ez egy pedofil cikk, mert az elejétől a végéig kislányok szexiségéről szól.

Jó, lehet, hogy vannak gázos dolgok a cikkben, elsőre nem tűnt fel, de ez a petíció offenzív, mintha minden férfi ellen szólna.

Elsőre nem tűnik durvának a cikk? Valószínűleg azért, mert már hozzászoktál a rengeteg szexista, a nőket szexuális tárggyá lefokozó szöveghez, ilyet rengeteget lehet hallani. Nem vonzódsz kislányokhoz, és mégis sért ez a petíció? Lehet, hogy te is épp így beszélsz, persze inkább felnőttekről és nyilván „csak” viccből. A petíció valóban említi, hogy sokan látnak szexuális tárgyat egy kislányban. Nem csak azokról van itt szó, akik tettleg bántalmaztak valakit. A szexista beszédmód (különösen, ha gyerekekről van szó) önmagában is káros.

OK, én is mondok néha ilyeneket, akkor rögtön szexista vagyok? Én szeretem a nőket és sose bántanék senkit.

„1984-es évjáratú szépség” – ez szexista szöveg, bármilyen meglepő, sértő, mert megfoszt egy embert az emberségétől. De ha ezt nem érted, nem csoda: te is itthon szocializálódtál, és ezt tanultad mindenhol. A TV-ből, filmekből, a haveroktól, a tanáraidtól. A szüleidtől. A mesekönyvekből. Igen, épp ma vágtam ki Doktor Hű De Fáy-t (K. Csukorovszkíj Dr. Dolittle alapján írt meséje) az esti mese kellős közepén a gyerekszobából, amikor azt kellett volna elmesélnem, ahogy az egyetlen női szereplő Barbárkát (aki a jóságos doktor bácsi mellett csak a levegőt rontja) épp a cuki álltkák és a doki bácsi együtt bedobták a tengerbe, majdnem megölték, de megenyhült a szívük, kihúzták, és egy lakatlan szigetre száműzték. Kitűnő módszer, arra, hogy óvodás kisgyerekek fejében jó mélyen elültessük: a nők rosszak, gonoszak, semmi hasznuk, ezért megérdemelnek minden büntetést.

Jó érzésű ember még akkor sem követ el szexuális abúzust egy kislány ellen, és a feleségét sem veri meg, ha ilyesmiken nő föl. De akik ezeket elkövetik, azok nagyon is igazolva érzik magukat, amikor ezt a szövegelést hallják. Ha nem akarsz az elkövetőknek segíteni, vágj neki, töröld a beszédmódodból a szexizmust. Viccből sem OK. Kb. hetente hal meg egy nő családon belüli erőszak következtében. Minden negyedik lány tapasztal abúzust 18 éves kora előtt. Nem vicces.

Címkék: szexizmus nevelés hatás fogalmak szövegelemzés narancsszem Herman Gábor Polanski

"médiatörténeti sikerként jöhetnétek ki ebből az afférból" - Milánkovics Kinga levele a Magyar Narancsnak

2014.03.18. 12:19 Lolita a kishúgunk

Kedves Narancs!

Szerintem a Narancs egy jó újság. Általában. De vajon elég jó-e ahhoz, hogy meg is vegyük?

Ezt a két FB hozzászólást olvastam valamelyik nap két különböző embertől, a petíció kapcsán:

 Ma, amikor alig működik a sajtó, amikor a nyilvánosság maradékáért kínlódik az, aki még kínlódik egy ilyen módon elindított, felületessé, átgondolatlanná váló vita olyan károkat okoz, amely károk leginkább azok esélyeit rontja, akiknek jogait védeni akarják a vitázók.”

 „olvassa meg egyaltalan valaki a magyar narancsot??”

Közben folyton azt lehet hallani, hogy a színvonalas papíros újságok a csőd szélén vannak, nagy rajtuk a piaci nyomás, megy a verseny az olvasókért.

Kérdeznélek titeket, hogy mit gondoltok arról, hogy ki a Magyar Narancs célcsoportja? Kinek írjátok a lapot? Mi az aktuális küldetés? Mi a jövőkép?

Bennem, mint olvasóban az a kép él, hogy a Narancs liberális, progresszív és modern lap kíván lenni történetileg, és talán most is. Vagy nem?

Érzékelitek azt, hogy a világ elég sokat változik az utóbbi években, nem elsősorban Magyarországon, hanem azon kívül inkább? Közben pl. a FB kiváló média felület lett abban, hogy az emberek egymást képezzék, osztanak meg jobbnál jobb, valóban progresszív, gondolatébresztő írásokat mindenféle témában, a világ minden tájáról. Képezzük egymást, tanulunk egymástól, vannak inspiráló viták. A tudás egyre inkább közkincs, a gondolkodni kívánó embereknek egyre kevésbé van szüksége a Narancshoz hasonló előre gyártott lapokra.

Néhány nemzetközi FB oldal és csoport követése, és az ott megosztott írások alapján kialakuló viták bőven elégségesek ahhoz, hogy a magát liberálisnak és progresszívnek gondoló olvasó kielégíthesse szellemi tápanyag igényét. És akkor jön egy ilyen cikk, mint Narancsszemé, és utána az ügyvédi felszólítás. Erőből, a tárgyalás, a kommunikáció igénye nélkül, a témára láthatóan tejesen zárt fülekkel. Ez így együtt nagyon kínos és elidegenítő. Nemhogy nem progresszív, de kifejezetten feudális tempó, a szólásszabadságért olyan sokszor felszólaló Narancstól meg különösen. Most akkor mi van?

És mindezzel párhuzamosan egyre jobb blogok is vannak, aminek már előfizetője is lehet az ember, ha akar, és van miért odamenni. Tartalom van, színvonal, sokszínűség, pezsgés, közösség, izgalmas beszélgetések. A tudás, az inspiráció itt van az asztalunkon, csak néhány kattintás, hála az internetnek. Még a trafikba sem kell lemenni érte.

Innen, az olvasói fotelből nézve nagyon úgy tűnik, hogy lassan elmegy mellettetek a világ és nem észlelitek. Most komolyan azt gondoljátok, vagy gondolja a fenti komment írója, hogy a liberális gondolkodású nők és férfiak, azok, akik komolyan veszik az emberi jogokat és esetleg követik a világban erősödő, a nők és gyerekek elleni férfierőszak ellen aktívan felszólaló gondolatokat, egy ilyen eset után szó nélkül tovább vásárolják majd a lapot? Vagy mire számítotok? Ennyit néztek ki a saját olvasóitokból?

Ezeket ajánlom figyelmetekbe:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/adblocker/ (volt már erre is precedens itthon)

http://csakazolvassa.hu/2014/02/26/az-irastudok-arulasa/

http://csakazolvassa.hu/2013/05/15/az-irastudok-felelossege/

A Magyar Narancs önképe:

http://magyarnarancs.hu/rolunk/az-ujsag-maga-77331

Van már sok liberális és progresszív alternatíva, van a Narancsnak is alternatívája.

Üdvözlettel,

Milánkovics Kinga

ui. Egy ötlet és javaslat: nem akartok esetleg, így az eset kapcsán valami rendes társadalmi párbeszédet kezdeményezni, meghívni a feleket, diskurálni a nők elleni erőszakról, a média felelősségéről, azokról az etikai alapokról, amiket egy újságnak 2014-ben követni lehetne, ha progresszív kíván lenni. Nagyon ciki ez az ügyvédes fenyegetőzés, és sokkal jobban, médiatörténeti sikerként jöhetnétek ki ebből az afférból, ha egy kreatív fordulattal megpróbálnátok tényleg nyitottan és liberálisan működni. A 444, az NLC is szexista és nőellenes, és a női olvasókért ha jól gondolom ők versenytársaitok, lehetne piaci előnyre szert tenni. Meg ráférne már az országra is egy ilyen jó precedens.

 

 

 

 

 

 

Címkék: média sajtó újságírás célközönség Facebook Magyar Narancs Milánkovics Kinga

"érdemes lenne árnyaltabban gondolkozni" - Ms Sör gondolatkísérlete

2014.03.17. 19:11 Lolita a kishúgunk

A következő írás Ms Sörtől, a pinamkivan blog szerzőjétől érkezett.

Na, akkor próbáljuk meg az átfordítós módszerrel, képzeljük el, hogy megjelenik egy cikk mondjuk a Nők Lapjában Greff Andrea, Köves Gabriella és Turcsányi Sára tollából a „10 veszedelmes gyerekfiúról”, akik rosszra csábítják a legártatlanabb női nézőt is. A cikkben írnának a szép és démoni, ördögtől megszállt, maszturbáló Larry Blairről, aki minden fiús anya rémálma (no nem azért, mert túl sokat rosszalkodik, félreértés ne essék; hanem azért, mert annyira romlott). Olvasnánk a 10 éves Tatis O’neil-ről, akinek a nadrágjában bűbájosan domborodna valami; valamint Jake Foster, akinek az alakításaiba még a filmvászon is belepirult, azt írná a cikk, hogy minden hölgynézőt felizgatott, amikor 14 évesen fiúprostituáltat játszott. Ne feledkezzünk meg Scott Johansonról sem, akinek már a hangja hallatán is benedvesedik a nők bugyija, ráadásul a kissrác egy szempillantás alatt válik ártatlan gyerekfiúból romlott csábítóvá. Aztán ott van Nikolay Kinski, akit a szexuális forradalom hevében tinisrácként fotóztak hiányos és átlátszó ruhákban; és Sébastien Marceau, akiről nem lehet eldönteni, hogy kisfiúként vagy férfiként izgatóbb. Nem maradna ki a 13 éves, észbontóan szekszi bőrcuccokba bújtatott kissrác, Chuck Grace Moretz, akit nézve az összes háziasszony bűncselekményt követett el gondolatban (és nem gyilkosságot); Nathan Portman, aki már 12 éves fiúként izgatta a nők fantáziáját; vagy Bob Shields, aki 14 évesen gyerekprostituált fiúként, 16 évesen a legvonzóbb szigetlakóként nedvesítette a női bugyikat.

Azt is képzeljük hozzá, hogy a nők nem olyanok lennének, mint a mostani társadalmunkban; hanem konkrétan rendre használnák (prostitúció, szexuális erőszak, zaklatás) a fiúgyerekeket, srácokat, kamaszokat a saját szexuális vágyaik kielégítésére. Ugyanakkor nem kellene vonzónak, karcsúnak, tisztának, ápoltnak, kedvesnek lenniük; az lenne a természetes, hogy a fiúk számára a legkevésbé sem vonzó nők mustrálgatják őket. Mindennek következtében gyakorlatilag nem lehetne olyan férfit találni, aki ne hallott volna életében jópár a testére vonatkozó, oda nem illő szexuális tartalmú megjegyzést számára cseppet sem vonzó nőktől. (Ha nincs ekkora képzelőerőnk, akkor talán segít, ha azt képzeljük, hogy a fenti fejtegetés a szexi kisfiúkról egy melegeknek szóló magazinban jelenik meg. No nem a homofóbia szelét akarom a vitorlámba fogni, épp azt szeretném érzékeltetni, milyen különleges előjogaik vannak társadalmunkban a heteroszexuális férfiaknak.)

Aztán képzeljük el, hogy a Nők Lapja (vagy a meleg magazin) perrel fenyegeti azt a személyt, aki szerint nem kéne ilyeneket írogatni, nem kéne normalizálni azt, hogy fiúgyerekek szexualizálva vannak, hogy felnőtt nők (meleg férfiak) tini srácokra izgulnak.

Aztán figyeljük meg, hogy mit gondolunk? Mit érzünk? Most sem értjük? Most is csak egy vidám, ártatlan cikknek tűnik, aminek az égvilágon semmi de semmi köze a „pedofíliához”? Most is felháborító, hogy valaki tiltakozni mer? Most is prűdet és erkölcscsőszt kiáltanánk? Mit gondolnánk arról a felnőtt nőről, arról a középkorú háziasszonyról, arról a fiatal értelmiségi nőről (arról a meleg férfiról), aki vérmesen védelmezni kezd egy fiúgyermekeket szexualizáló cikket? Aki arról beszél, hogy ugyan már, nem ilyen fekete-fehér dolog ez, és hogy érdemes lenne árnyaltabban gondolkozni?

Ha pedig az az érzés motoszkál bennünk, hogy a fordított változat valahogy nem ugyanaz; ha úgy látjuk, hogy az valami sokkal durvábbat és gusztustalanabbat normalizál; ha az éretlen fiúkákra maszturbáló, nekik az utcán beszóló, őket taperoló felnőtt nőktől jobban felfordul a gyomrunk, mintha férfiak csinálják gyereklányokkal ugyanezt, annak is megvan az oka. Mégpedig, hogy a nők és a gyereklányok szexualizálása a kultúránkban olyan elterjedt, bevett, és ezáltal megszokott, hogy nem tűnik igazán nagy problémának. Ugyanakkor a társadalmi igazságtalanságok természetéhez tartozik, hogy éppen azért tudnak fennmaradni, mert normává válásuk miatt sokszor észrevétlenek, természetesnek hatnak. Ilyenkor segíthet a tisztánlátásban, ha elképzeljük, hogy a kisebbségi, elnyomott, diszkriminált stb. csoport csinálja ugyanazt, amit a többségi, uralkodó, hatalmon lévő (stb.) csoporttól megszoktunk.

"a végzet romlott úrfikája"

Címkék: szexizmus fogalmak szövegelemzés A pinám kivan! Ms Sör

"nekem meglepő és riasztó az, hogy a cikkre elsősorban nők és nem férfiak reagáltak" - Meszmann T Tibor a cikkben rejlő manipulációról

2014.03.17. 17:28 Lolita a kishúgunk

Nehéz konstruktívan  reagálni egy sekély, reflexiómentes, de ezen túl aszociális, káros és elidegenítő cikkre azon túl, hogy elítéljük.

Lehet, hogy a Magyar Narancs új profilban gondolkodik, és elsősorban férfiakat szeretne olvasótáborában tudni, illetve ezt az olvasótábort felduzzasztani. Ehhez gondolom jó eszköz lehet egy szexista hang megütése, egy olyan megközelítés, melyben a nők pusztán a szexuális vágy tárgyaként jelennek meg, férfiasságot megünneplendő - férfiak közt, már aki kapható erre. A mai újságírási trendeket, illetve a férfiak gazdaságilag domináns szerepét figyelembe véve  egy ilyen profil választása nem is olyan meglepő húzás, és hát piacilag legitim is. Sok sikert hozzá.

A baj azonban nagyobb, mert ha a célcsoportot most már le is szűkítettük az  (elsősorban, de nem feltétlenül csak) ún. “heteroszexuális” férfiakra, a cikk egy vállalhatatlan kínálatot tartalmaz, illetve egy manipulatív hozzáállásról tanúskodik. 

Egyrészt a cikk szerzője vagy szerzői egy olyan szemüveget kreálnak, tesznek magukra és kínálnak fel szinte észrevétlenül az  olvasónak, ami (hollywoodi) filmekben megjelenő fiatalkorú, akár 7 éves lányokból csinál szexuális fantázia-tárgyat.

Másrészt a cikk szerzője vagy szerzői manipulálnak: biztosra veszik azt, hogy a magyarul olvasó felnőtt férfi zsebében eleve ott lapul egy ilyen szemüveg, és alkalmas film esetében fel is teszi azt. Ezáltal nemcsak rátuszkolják az önkreált szemüvegük hordását a cikk (férfi) olvasóira is, hanem azt is tudni vélik, mit látnak mások ugyanazon a szemüvegen át. Ez manipuláció, hatása pedig társadalmilag romboló, mert egy aszociális habitust szuggerál.

Ha a legjobb indulattal értelmezzük a cikket: a szöveg egy (vagy több) érzelmileg éretlen, a moralitás ellen lázadó ember gondolatait tartalmazza. A plusz szabály: a bajos gondolatba és/vagy tettbe bevonunk másokat is. Például úgy, ahogyan azt a vagány, de a lejtőn lefelé tartó kamasz teszi, amikor társat keres maga mellé a bolti lopáshoz. Misery loves company – mondja erre az angol.

Ha durvább indulattal értelmezzük a cikket, akkor Marczali Ferenc hozzászólását kell továbbvinni. Marczali ugyanis, közvetettül és közvetlenül, egy lényeges kérdést helyez a középpontba: hogyan viszonyul(j)unk mi, nem erőszakos férfiak az erőszakosokhoz? A felháborodásból jövő, rövid hozzászólásában nincs elég hely a teljes válaszra (mint ahogy ebben sincs), az indulat pedig korlátokat szab. De nem biztos, hogy az indulatból jövő nyelvezet a jó az ítélet kimondásához. Ezen kívül, biztosra veszem, hogy ítéleten kivül mást is kell és lehet tenni. Például, hogyan visszük be a problémát a köztudatba? És milyen eszköztárat tudunk felhasználni arra, hogy mi is gyorsan reagáljunk ilyen helyzetben, illetve a bizonytalanokat, tétovázókat segitsük, hogy ne essenek be a manipulálók csapdájába?

Itt megjegyezném, hogy a fentiek fényében nekem meglepő és riasztó az, hogy a cikkre elsősorban nők és nem férfiak reagáltak és ítélték azt el, ha mást nem, akkor a  megvezetést. Ugyanis a petíciót elindítói, de aláíróinak zöme (lgalább 80%a) nő. Ráadásul az aláíró férfiak nagyjából harmada (már) nem magyarországi. Valami nagyon nincs rendben.

"ez egy általános dolog, mindenki csinálja" 6 éves voltam
(A kép a project unbreakable oldaláról származik: gyerekkori szexuális erőszak túlélői osztják meg, mit mondott nekik az elkövető.)

Címkék: újságírás szexizmus felelősség manipuláció narancsszem Meszmann T Tibor

"minden 24 esetből 1 derül ki" - Stummer Vera a gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetőiről

2014.03.16. 15:30 Lolita a kishúgunk

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetői mind pedofilok. Pedofil az a felnőtt, aki kizárólag gyerekekhez vonzódik szexuálisan. A gyerekek elleni szexuális visszaélések elkövetőinek túlnyomó többsége azonban nem pedofil, hanem bántalmazó. Egyébként teljesen normális a szexuális viselkedésük, sőt, gyakran sűrűn váltogatják felnőtt partnereiket. Közelről ismerik a gyerekáldozatot, általában rokoni kapcsolat van közöttük, de mindenképp olyan viszonyban vannak vele, ami lehetővé teszi számukra a gyerek feletti hatalomgyakorlást. Mert az ő céljuk a másik ember feletti hatalom megszerzése és gyakorlása, ennek „csupán” eszköze a gyerek testének használata szexuális célból.

A pedofilokat a társadalom mélységesen elítéli. Mint a Narancs cikke nyomán kialakult polémia mutatja, felismerni már jóval nehezebb őket. A bántalmazó férfiak azonban még ennél is sokkal hatékonyabb védelmet élveznek. Ők azok, akik látszólag pont ugyanolyan életet élnek, mint nem bántalmazó férfitársaik. Gyakran igen rokonszenves emberek, iskolázottságuk, társadalmi, anyagi helyzetük a legkülönbözőbb lehet, nem egy közülük nagy köztiszteletnek örvend. Mindent megtesznek azért, hogy amit a felügyeletükre bízott gyerekekkel tesznek, arról csak ő és a gyerek tudjanak. Ezt igen sikeresen teszik, hiszen a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében a látenciát kb. 24-szeresre becsülik, tehát minden 24 esetből 1 derül ki. Ennél még szomorúbb tény, hogy az ismertté vált esetek elenyésző része az, amelyben az elkövető elítélésére sor kerül. Ezeknek az ügyeknek a többsége ugyanis még nyomozati szakban megszűnik az alkalmatlan, felületes hatósági eljárás, dilettáns szakértői módszerek és a széles körben elterjedt mítosz miatt, mely szerint a gyereküket védő anyák bosszúból eszelnek ki hamis vádakat.

Ezeken a statisztikákon a gyerekekkel kapcsolatos szexuális fantáziák nyilvános közlése nem javít...

Stummer Vera a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa.

Címkék: bántalmazás fogalmak Stummer Vera Patent

"ne hagyja, hogy környezete felmentse önt" - Barlangi Gergő levele Narancsszemnek

2014.03.16. 14:01 Lolita a kishúgunk

Barlangi Gergőtől érkezett a következő levél azzal, hogy "nem vagyok bennfentes, sem a téma avatott szakértője. Ugyanakkor engem is felháborított…"

Kedves Narancsszem!
Ilyen az, amikor az ember egy kicsit még tovább menne a társadalmilag kiszolgáltatott csoportok – ha tetszik, többségi kisebbségek – megalázásában, de az öntudatosabbak, az igazságot keresők és felismerők az útjába állnak. A tanult viselkedésminták miatt a mai Magyarországon nem szexistának lenni egy nehéz, állandó okulással járó folyamat, a nők kiszolgáltatott helyzetével visszaélni, azt megerősíteni ezzel szemben szerfelett egyszerű és egyben gyáva cselekedet. Gyerekeket, fiatalokat bármily’ módon belekeverni pedig – Marczali Ferenc szemléletes ábrázolásmódjánál maradva – egyenesen hányingert keltő. Egészen biztos vagyok benne, hogy cimborái, akikkel korábban összekacsintott a „feszes testek” láttán, most együtt háborognak önnel, hogy méltatlanság, mi több aljasság a cikkével kapcsolatban pedofíliát emlegetni. Ha már egy másfajta „csábításnak”, erősen elítélendő módon engedett, legalább ne hagyja, hogy környezete felmentse önt, hisz minden értő ember tudja, hogy a művészinek gondolt csomagolás a rothadó tartalmat hivatott leplezni. A könnyebb út: elhinni, hogy mindez vihar egy pohár vízben. A nehezebb: önvizsgálat, fel- és elismerés, megbánás és bocsánatkérés. Ha már egyszer ez a szenny megszületett, törekedjen a jóvátételre. Szélesítse tudását a szexuális zaklatást, erőszakot megélő, elszenvedő tizenévesek beszámolói segítségével, hogy a jövőben az említett, kellőképp hervasztó, lohasztó ismeretanyagot hasznosítva vizsgálhassa a filmtörténeti „klasszikusokat”.
Mérsékelt tisztelettel:
Barlangi Gergő

Címkék: szexizmus felelősség Barlangi Gergő narancsszem

"ki kell ábrándítsalak" - Marczali Ferenc a férfiak védelmében

2014.03.15. 19:13 Lolita a kishúgunk

Kedves Narancsszem!
Biztos nem számítottál rá, amikor beleokádtad az internet lavórjába a kis cikkedet, hogy lesznek emberek, akik ilyen alapossággal piszkálják majd ki belőle a répadarabkákat, hogy megmutassák a főnökeidnek: az, amiről méterekről látni és érezni, hogy hányás, az tényleg az. Az előttem szólók mindent elmondtak, amit én is el szerettem volna, egy dolgot emelnék csak ki. Azt hiszem, Gerle Évának igaza van, amikor azt mondja, amit te művelsz, az nem "klasszikus" pedofília. "Ez a pedofília az a pedofília, amelyik nem nézi, ki hány éves: a nők elleni, egylényegű erőszak egyik megnyilvánulása. Neki mindegy, csak harsanjon, tárgynak nézi mind. Nő, nő. A tilos, az egy kicsit izgalmasabb. Meg a tapasztalatlan." A cikkből nekem egy olyan csávó képe rajzolódik ki, akinek mindenkire feláll, akit "feszes, fekete bőrruhába", ne adj isten "rövidnadrágba és kistrikóba" öltöztetnek, de azt is érzem, hogy közben azért szégyelli magát. Valószínűleg azért, mert sejti, hogy nincsen teljesen rendben, amit csinál. Ezért aztán - régi trükk - megpróbál mindenkit, legalábbis minden férfit a bűntársává tenni. Azt írod: "A film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban, ha agya egy-egy figyelmetlenebb pillanatban véletlenül a rossz vágányon zakatolt",  "Linda Blair szép volt és démoni: a serdülőkor legvalódibb szimbóluma, minden lányos apa örök, eleven rémálma". Hát ki kell ábrándítsalak: nem követett el a film összes felnőtt nézője bűncselekményt gondolatban. Rengetegen vannak férfiak, akik non-stop csapatják a pornót, prostituálthoz járnak, és azt gondolják, hogy mindenki, aki szép és fiatal és nincs farok a lába között, azért született erre a világra, hogy őket "elcsábítsa", magyarán kiszolgálja a szexuális igényeit. De rengetegen vannak, akik nem ilyenek. És a szexuális zaklatásnak és erőszaknak kitett gyerekek és a nők mellett őket is sérti a cikked. Ezeknek a férfiaknak a nevében üzenem neked és a főnökeidnek, hogy szégyelljétek magatokat.
Üdv,
Marczali Ferenc

Címkék: felelősség fogalmak Marczali Ferenc narancsszem

"ők jó emberek, liberálisok, jogvédők, de a nők elleni erőszakra teljesen vakok" - Gerle Éva elmagyarázza, mi van az ellenállás mögött

2014.03.15. 13:20 Lolita a kishúgunk

Az írás a csakazolvassa blogon jelent meg.

"Én egymillió-egyszázezer aljas, rosszhiszemű, értetlenül ostoba, agresszívan bunkó, morálisan mínuszos, kárörvendő kommentet olvastam az elmúlt hetekben. Nem szívesen érvelek már, csüggedt vagyok, nem hiszek az emberekben, szerintem kiböki a szemet, ők meg szépítik, magyarázzák, és csapkodnak vadul… A Narancs, sokáig kedves újságom meg erőből és értetlenül reagál. Nincsen kedvem elmagyarázni már. Biciklizem inkább ujjatlanban a fényben, ügyet intézek, futok a kutyával, estikét és hajnalkát ültetek, és szívemnek kedves emberekkel találkozom.

És át is adom a szót, előbb Dézsának.

Dányi Dani is elmagyarázza.

Annyit teszek én a témához, hogy ez, amit a szóban forgó cikk képvisel, szerintem nem az orvosi értelmű, nem a szándékosan kiskorúakra utazó változat. Ez a pedofília az a pedofília, amelyik nem nézi, ki hány éves: a nők elleni, egylényegű erőszak egyik megnyilvánulása. Neki mindegy, csak harsanjon, tárgynak nézi mind. Nő, nő. A tilos, az egy kicsit izgalmasabb. Meg a tapasztalatlan. A petícióra reagálva azok lettek nagyon idegesek, akiknek identitásuk, hogy ők jó emberek, liberálisok, jogvédők, de a nők elleni erőszakra teljesen vakok, önreflexió nélkül verik a cerkát tinipornóra és fantáziálnak a lányuk osztálytársnőjéről, így aztán most jól összezavarodtak. Ezért kell mondogatni, hogy nem pedofília, hanem filmművészet, nem nők elleni erőszak, hanem filmkritika, nem újságírói minőséghiány, hanem néhány csinos nőről szóló összeállítás. Ezért kell így bagatellizálni a témát és stigmatizálni, fenyegetni a petíció létrehozóját, akinél én tisztább elviségű, átgondoltabb embert alig ismerek.

Úgy nézni nőkre, ahogy ez az összeállítás teszi, tizennyolc fölöttiek esetében is kínos. Ami nem való tizenöt éveseknek, az senkinek sem való. A nőgyűlölet a baj, amelyet nem érdekelnek állapotok, sorsok, de bezzeg az ő lányát környékezze meg bárki, mindjárt szívéhez kap, vagy tréfás trikót ölt."

Címkék: szexizmus fogalmak Gerle Éva csakazolvassa narancsszem