HTML

Nem vagyok szakértő, de áldozat igen. Ne finomkodjunk tovább. - B. Zsófi elmagyarázza

2014.03.14. 15:47 Lolita a kishúgunk

Félelemmel tölt el, hogy egyáltalán magyarázni kell a súlyosságát ennek a problémának és hogy miért ártalmas a cikk és a cikkíró magatartása, illetve a tömegkultúrának azon tendenciája, hogy szexualizálja a (lány)gyerekeket és normalizálja a pedofíliát, ezen felül pedig védje és propagálja ezt a narratívát. Mindenki, aki ezt direkt vagy indirekt módon táplálja, bűnrészes. Az áldozatok pedig nem csak a filmforgatásokkor traumatizált szereplők, hanem azok a kislányok és nők, akiken lecsapódik ennek a kultúrának a végterméke.

 A statisztikákat, szakértői véleményeket mindenki 3 kattintáson belül megtalálhatja az interneten és ezen a blogon is, én a saját élményeimről fogok beszélni, mert a cikk olvasása felhozza az engem ért traumákat. Mint például, amikor 9 évesen a buszon a bácsi elkezdett simogatni és moccanni sem tudtam (sem a rémülettől, sem a tömegtől), vagy amikor a lábam közé nyúlt egy idegen tinikoromban, ahogy elhaladt mellettem a lépcsőn, vagy amikor a kalauz az esti vonaton az ölébe ültetett, vagy amikor egy (3-szor) idősebb ismerősöm rá akart beszélni egy meztelen masszázsra, vagy amikor egy másik apám korabeli férfi felajánlotta, hogy megmutatja nekem, hol van a G pontom, vagy amikor egy hasnoló korú pasi meg akart csókolni és nem értette, hogy miért nem akarom, vagy a vezetés oktatóm, aki disznó vicceket mesélt egész végig az autóban és imádta, hogy zavarba hoz velük. De ott vannak a szüleim ismerősei, akik ugyanilyen ocsmány viccekkel szórakoztattak és flörtöltek velem, amióta az eszemet tudom, ott volt az osztálytársam, akit 6 és 13 évesen is megerőszakolt a nagybátyja, ott voltak a matek és tesi tanáraink gimiben, akik a szebb lányokhoz kicsit túl sokszor túl közel hajoltak és túl sokat simogatták meg őket, ott volt a csontkovácsom, aki úgy érezte, muszáj kifejtenie, hogy milyen jó a testem, vagy apám külföldi munkatársa, aki előbb nézett apám szeretőjének, mint a lányának 14 éves koromban. Ez csak töredéke annak, amire emlékszem a 20 éves koromig történtekből idősebb férfiakkal kapcsolatban.

 „Dehát ezek csak egy-két ember élményei...” Valóban? Bele sem merek gondolni, hogy ezek a férfiak hány más kiskorú mellett érezték, hogy ezek  a viselkedésminták elfogadhatóak. És miért is ne gondolnák így? Mivel senki nem szólt rájuk. Soha egész életemben egyetlen felnőtt sem szólt, aki ezeknek tanúja volt, hogy Állj!, soha senkitől nem hallottam, hogy Ez Nem Helyes!, sem a buszon, sem a családomban, sem az iskolában, sem itthon, sem külföldön. Minden egyes alkalommal magamért kellett kiállnom (amikor mertem), minden egyes lány, akit ismerek maga vívta meg a harcait, támogatás, segítség nélkül és pluszban még stigmatizálva is lettek/lettünk. Ezen kívül nem ismerek egyetlen nőt sem, akit ne értek volna ilyen élmények valamikor életük során. Egyetlen egyet sem. Olvastam a statisztikákat is, de nekem már ez is elég, hogy tudjam, melyik oldalon állok, ha vitáról van szó.

 És akárhányszor felhozom a témát, el vagyok hallgattatva, le vagyok hurrogva, hogy merek általánosítani, ne legyek ilyen pesszimista, ne legyek szívtelen, beszéljek finomabban, miért vagyok mérges, van már a nőknek elég joga, a férfiak márcsak ilyenek, ne hisztizzem túl, satöbbi.

 Ma már felnőtt vagyok és tudok nyíltan beszélni, de gyerekként nem volt hangom és nem volt senki, aki beszélt volna a nevemben. És amikor azt látom, hogy közel húsz év alatt nemhogy semmi nem változott, mert továbbra sem szólal fel senki a buszokon, a családomban, az iskolákban, továbbra is el vannak hallgattatva és stigmatizálva vannak az áldozatok, de még TÁMOGATJUK is ezt a kultúrát, ami ezt lehetővé teszi, nem tudok csendben maradni.

 Mindenki látszólag egyetért abban, hogy a pedofília rossz, hát itt az ideje összekötni a pontokat. Egy ilyen cikknek nem szabadna megjelennie és aki nem látja, hogy miért, annak ideje némi kutatást végezni (kezdve egy alapos szem-felnyitással). Már az is hányingerkeltő, hogy hány Hollywoodi filmben látunk fiatal nőket öreg férfiakkal szexuális kapcsolatban, és hány rendezőről derült ki, hogy molesztált kiskorúakat (de továbbra is istenítjük őket és a munkájukat), és hány kutatás szól arról, hogy a pop kultúrában előforduló motívumok milyen pszichológiai hatásokat eredményeznek társadalmi szinten.

 Aki személyes sértésnek veszi Vera petícióját, az gondolkodjon el, hogy miért érez így. Segítek: szerinted oké szexualizálni a kislányokat? Akkor te vagy a probléma. Szerinted nem oké szexualizáni a kislányokat? Akkor írj alá minden ilyen petíciót, szólalj fel, ha tanúja vagy bármi ilyesminek, védd meg az áldozatok jogait és vádold az elkövetőket. Hangosan, mérgesen, finomkodás és udvariaskodás nélkül.

 

Olvasnivaló angolul:
http://www.cwasu.org/filedown.asp?file=Maddy%20Coy%20Children%20Childhood%20and%20Sexualised%20Popular%20Culture.pdf

Címkék: szexizmus felelősség hatás áldozathibáztatás személyes élmény B. Zsófi